Békés, boldog, irodalomban gazdag Karácsonyt kívánok mindenkinek az alábbi kis történettel!
(A teljes hatás elérése érdekében olvasás közben ajánlott EZT hallgatni.)
Francis W. Scott
– Hohohóóó, bolldog karácsonyt, bolldog karácsooonyt! – kiabálta a férfi, ahogy kitömött hassal, élénkpiros maskarájában, csengőt lengetve cammogott a járdán. A hangja még a normálisnál is mélyebbnek tűnt, ahogy a sűrű műszakáll félig eltakarta a száját.
Mire megérkezett a harmincemeletes épülethez, már szakadt róla a veríték. Abban a szerencsétlen csizmában sokkal nehezebb volt lépkedni, mint azt elképzelte. Szeretett volna hazamenni, de a zsákja még tele volt. Meg hát a pénz is kellett neki, főleg így az ünnepek alatt, amikor az ember kétszer- háromszor annyit költ, mint általában. Neki ez jutott: télapójelmezben flangálni Chicago utcáin, csengőcskét rázni, és idétlenül kiabálni.
– Hohohóóó, bolldog karácsonyt, bolldog karácsooonyt!
A portás és a többi földszinti dolgozó arcára őszinte kis mosolyt csalt a férfi megjelenése. Ők is azok közé tartoztak, akik majd csak telefonon kívánnak boldog karácsonyt a szeretteiknek. A váratlanul érkező Mikulás belekotort a zsákjába, és mindegyiküknek adott valami kis kedvességet: csokit, cukrot, vagy épp a Playboy legújabb számát.
A liftben megnyomta a 23-as gombot, és Sinatrát dúdolgatva várta, hogy a felvonó megálljon. Kilépett az üres folyosóra, és elindult egyenesen a sötét tölgyfa ajtó felé, a 302-es számmal ellátott irodába. Kopogtatott.
– A télapó! – kiabált be boldogan. – Hohohóóó, bolldog karácsonyt, bolldog karácsooonyt!
Egy fekete öltönyös férfi nyitott ajtót, arcán kissé zavart mosollyal.
– Ugyan már, a karácsony mindenkinek jár! – mosolygott a Mikulás. – Nekem az a dolgom, hogy azt is felvidítsam, akinek ilyenkor dolgoznia kell.
– Hát… – A férfi tanácstalannak tűnt. – Nem is tudom, hogy…
– Ugyan már, Paulie, engedd be a Mikulást! – jött egy vidám hang odabentről. – Csak nem félsz tőle?
Paulie erre kitárta az ajtót a vendég előtt, akinek irreálisan széles vigyor jelent meg vattaszakálla alatt, ahogy végigfutott a szeme a díszes társaságon. Ott volt Jimmy Santini, Frankie Angelo, Tommy „Gun” Salvatore, a „Félszemű” Tony Antonio, és persze Paulie Genovese, aki ajtót nyitott neki az imént. Az egész színes bagázs, a Vitellini család legbefolyásosabb emberei.
– Hohohóóó, bolldog karácsonyt, bolldog karácsooonyt!
A Mikulás beletúrt a zsákjába, és előkapta készenlétbe helyezett Thompsonját. A többiek arcára épp hogy csak kiült a felismerés, de még mozdulni sem volt idejük, amikor már felcsapott a fegyver torkolattüze. A Mikulás térdre vetette magát, és szép szabályosan lekaszálta a Vitellini család leghírhedtebb rosszfiúit.
Végül a nagy íróasztalhoz sétált, és magához vette a vastag, nehéz aktatáskát. Nem kellett kinyitnia, jól tudta, mi van benne. Mielőtt kilépett volna a folyosóra, még kihúzott egy szép szivart Jimmy Santini zakózsebéből, és elrejtette a szakállában.
Miközben dúdolgatva sétált vissza a lifthez, arra gondolt, hogy már nem sokáig kell ebben a jelmezben parádéznia. Ennek a különleges karácsonyi fogásnak a Don úgy fog örülni, mint semmi másnak.
Az idei karácsonyi ajándék valószínűleg egy szép százalék lesz valamelyik kaszinóból. Ahogy elképzelte magát komoly üzletemberként, aki épp valamelyik kártyaasztal mellett nosztalgiázik, önkéntelenül is felkiáltott:
– Hohohóóó, bolldog karácsonyt, bolldog karácsooonyt!
Ekkor elsült egy pisztoly a háta mögött, valahonnan az irodából, és a Mikulás agyveleje a lift ajtajára kenődött.
Utolsó hozzászólások