Tinta-Klubbal
Közelednek az év végi ünnepek, melyek pihenéssel, egy csöppnyi megnyugvással, és emellett a számadás lehetőségével is megajándékozzák az embert. Visszatekintésre, de egyben új tervek szövésére is megfelelő ez az időszak.
A Tinta-Klub tagsága túlesett első egész esztendejének meglehetősen aktív időszakán. Tapasztalataikról, terveikről kérdeztük őket az ünnep küszöbén.
1. Sok minden történt veletek az évben. Milyen általános tapasztalattal zárul a Tinta-Klub írószövetség idei évadja?
Mansfield: – Előszóban annyit, hogy élményeink az idén igen széles skálán mozogtak. A „Pirkadatra várva” tavaszi megjelenése óta, ami startkő volt a csapat életében, részünk lehetett elismerésben, nagyszerű programokban – és itt elsősorban Bonyhádra gondolok –, de természetesen kevésbé felemelő élményekben is. Szerencsére, ez utóbbiakból kisebb számban. A lényeg, hogy tapasztalatainkat a maguk helyén értékeljük. A jó dolgoknak örülünk, a kritikákat mérlegeljük és okulunk belőlük. És ennek a receptnek a segítségével jövőre – ígérem! – még jobbak leszünk. Cornelius: – Részemről nagyon pozitív tapasztalatokat tudhatok magam mögött, úgy a személyes találkozók, mint a közönség előtti szereplések kapcsán. A legfontosabb tanulságnak talán azt érzem, hogy a sikerhez szükség van az író és az olvasó személyes kontaktusára, messze nem elég, ha a könyv kapható a boltokban.
Hematith: – Azt mondják, a Szaturnusz évében járunk; a kihívások évében, az embert próbára tévő nehéz időszakban. Meg kell mondjam, amerre csak nézek, minden ezt igazolja – így a saját sorsom változása is. A munkahelyemen bekövetkezett változások, valamint az ezzel járó kisebb-nagyobb problémák mind-mind egy falat emeltek elém, s ez bizony elég kellemetlen tapasztalat így év vége felé. Az érem másik oldalán ott van az a folyamat, amelynek központjában az írás, a munkáim megismertetése, és remélem, az olvasók szórakoztatása áll. Megjelent a klub első közös kötete, elkészült a honlapom, befejeztem a regényemet… Ebből a szempontból nem volt még eredményesebb esztendőm. Mondhatjuk úgy, hogy a dolgok egyensúlyba álltak. Francis W. Scott: – Számomra ez az esztendő csupa izgalmat tartogatott, hiszen hosszú hónapokon keresztül dolgoztam azon, hogy megjelenjen az első könyvem, és erre most, pár héttel karácsony előtt került végre sor. Szóval azt hiszem, én abszolút pozitívan élem meg a jelen időszakot, semmi okom sincs a pesszimizmusra.
3. Milyen új ötlettel próbálkoztok? Van-e valami eddigiektől eltérő stratégia, amit be akartok vetni a jövőben azért, hogy megvalósíthassátok terveiteket?
John Cure: – Ötleteink mindig vannak. Igyekszünk feltérképezni, milyen egyéni megmozdulásokkal lehetne közelebb kerülni az olvasókhoz. Vannak új terveink és bizony az idei évről is van még mit átmenteni jövőre. Az év utolsó negyedében indult el a műfaj propagálását szolgáló író-olvasó találkozó-sorozat, melynek első állomása Bonyhád volt. Ezt 2008-ban folytatni kell, valamint a nyári időszakra külön programmal és kampánytervvel szeretnénk készülni, kihasználva az évszak nyújtotta lehetőségeket. Jonathan Cross: – A következő novelláskötetet szeretnénk egy koncepció köré felépíteni. Ezzel kapcsolatban már komoly ötletekkel bombáztuk egymást, kezd körvonalazódni a dolog. Nem lesz kis munka ennyi különböző stílusú és érdeklődésű íróembert egy téma köré sorakoztatni, de én hiszem, hogy a Tinta-Klubnak ez is sikerülhet. Kovács Péter : – Az érdekes az, hogy a koncepció köré felépítendő kötet gondolata majd’ mindegyikünkben régóta motoszkált már. Mindez persze csak akkor derült ki, mikor valamelyikünk bedobta a „közösbe” az ötletet. Hosszú „brainstorming”-okat tartottunk – persze elektronikusan –, mire valóban elmondhattuk, hogy közös mederbe tereltük a gondolatokat. Én is azt gondolom, hatalmas erőfeszítést fog igényelni mindannyiunktól, de minden bizonnyal izgalmas kötetet tehetünk majd ismét a Tisztelt Olvasók elé.
4. Meghirdettétek az első novellapályázatotokat, Város és Függőség szlogennel. Mi a célja ennek és mit vártok tőle?
Szlobo: – Azt hiszem, törvényszerű volt ez a lépés, hiszen a Tinta-Klub egyik főprofilja kezdettől fogva a tehetségkutatás volt; eddig is próbálkoztunk hasonlóval, s ennek a pályázatnak is ez a célja, csak egy kicsit komolyabb formában. Természetesen, azt szeretnénk, ha megmozdulnának az ország lelkes "amatőr" (vagy akár kevésbé amatőr) írói, mi pedig ezáltal minél több jó tollú művésznek adhatnánk
lehetőséget, most és később is; olyan embereknek, akik amellett, hogy birtokában vannak a szükséges tehetségnek, még kellően elkötelezettek is a misztikus irodalom irányában. Hisszük, hogy sikeres lesz ezen próbálkozásunk, hiszen – a Tinta-Klub léte és az amatőr írói oldalak mind ezt bizonyítják – hazánkban is akadnak szép számmal tehetséges alkotók az általunk képviselt stíluson belül. Paul Lewis: – Elsősorban rengeteg pályázót, sok értékes novellát várunk tőle! Mivel a díjazottak közül az első helyezett lehetőséget kap, hogy publikálhasson a következő antológiánkban, illetve csatlakozhat a szövetségünkhöz, reméljük, ez elég ösztönző erő, és a téma is megmozgatja kicsit az írók, írni vágyók fantáziáját.
FWS: – Abszolút megerősít már maga a tudat is, hogy a Tinta-Klub tagja lehetek. Inspirálnak az engem körülvevő alkotó tagok, akiket tisztelek munkásságukért, és az önkritikámra is jelentősen hatnak, hiszen úgy érzem, most már többfelé kell bizonyítanom nekem is. Külön a külvilágnak, és külön a Tinta-Klubnak… Jonathan Cross: – Nem akarok a magyar könyvpiac helyzetén siránkozni, illetve azon, hogy milyen nehéz elindulni ezen a pályán. Ezt megteszik helyettem sokan mások. A megoldáskeresésen van a hangsúly. A Tinta-Klub – véleményem szerint – egyfajta megoldása lehet ennek a problémának. A kapcsolatok kiépítése, közös marketing, de legfőképpen egymás segítése az a profit, amit ez a klub a tagjainak adhat. Nemere István: – Közös jövőnk mindenképpen lesz, remélem, a bonyhádihoz hasonló rendezvényekre még sor kerül. És ha a klubtagok az idén is kiadnak egy közös könyvet, már azt is sikerként lehet elkönyvelni, mert tényleg az lesz. Türelem és akarat kell csupán, és a „csapat” feljebb jut.
6. Az idén Nemere István neve is megjelent a Tinta-Klub honlapjának tagsági oldalán, ami igazán megtisztelő a csapat számára. Fáradhatatlan és színes egyéniségnek ismerjük, akit igazán nem kell bemutatni a honi olvasóknak. Akik jelen voltak a bonyhádi Tinta-Klub rendezvényen, ahol Ön vitte a „prímet”, nagyon jó élményekről számoltak be. Hogyan érzi magát a csapatban, Író Úr? Milyen évet zár saját írói munkásságában?
NI: – Megelőlegezem ezt a szót, hogy a Tinta-Klub tagjai a barátaim, bár a legtöbbjükkel még nem találkoztam. Így aztán még csak halvány fogalmaim vannak-lehetnek arról, hogyan is érzem magamat a csapatban. Nos, és az én elmúlt évem? Elég jó volt, nem panaszkodhatom. Persze lehetett volna jobb is. Az év a filmek jegyében indult, a tervek szerint 2007-ben egyszerre három film is készül a műveimből. Ehhez képest a nyáron egy ifjúsági regényemből készült ugyan egy 50 perces játékfilm, de a tél folyamán zajlanak a vágási munkálatok, így én sem láttam belőle még egy percet sem. A másik, „meghosszabbított” és megfilmesített novellám még nem készült el. A harmadikat, a „Vérvonalat”, amiből regény is készült és külön filmforgatókönyvet is írtam, állítólag a jövő héten kezdik forgatni. Viszont a huszonegy évvel ezelőtt, a Magyar Televízióban neves (de mára már jobbára elhunyt) színészekkel készített ifjúsági filmet, „A fantasztikus nagynénit” kiadták DVD-n is. Hát igen, a modern technika nagy léptekkel rohan utánunk, sőt már előttünk.
Cornelius: – A klubon belül még nem találkozott mindenki mindenkivel, de nagyobbrészt azért sikerült megismerkednünk egymással. Részemről ezek a találkozók nagyon pozitív tapasztalatokkal zárultak, örömmel láttam, hogy klubtársaim nyitott, jó kedélyű és segítőkész emberek, akik szívükön viselik nemcsak az irodalom, de írótársaik sorsát is. Az idei évben sikerült nem csak egy érdekszövetséget, de egy nagyon jó baráti kört is kialakítani. PL: – Szerencsére valóban egyre gyakrabban találkozunk egymással, így azt gondolom, sikerült kissé alaposabban és más oldalról is megismernünk egymást. Remek alkalmaink voltak erre az idén, ha csak Bonyhádra, vagy a Darkfest-re gondolunk, amely események után – és előtt – lehetőségünk nyílt egy kis lazításra is, nem ritkán egy-egy üveg finom bort kortyolgatva. Az ilyen alkalmak kiválóak arra, hogy azt a kollégádat, akinek olvasod a könyveit vagy éppen a leveleit nap mint nap, a „lazábbik” oldaláról ismerd meg. Sidi Schwimmer: – Rengeteg konferencialevelezés után végre személyesen is egymásra találhattunk. Nem volt egyszerű a dolog, mivel szétszórva élünk, határon innen és túl. Aligha nevezném véletlennek, hogy több alkalommal is Mansfield lakása volt találkozásaink helyszíne; aki ismeri a „Tiszteletest” tudja, mire gondolok. A Tintás összejöveteleken újra és újra rég nem látott írótársaim testet, formát öltenek, ezek a találkozások számomra legalábbis igazi misztikus szeánsznak számítanak, és nemcsak a parti-hangulatnak köszönhetően. Kovács Péter: – Számomra izgalmas volt az első találkozó, hiszen olyan emberek kezét szoríthattam meg, akikkel már hosszú ideje leveleztem. Vannak azonban még Tinta-Klubos tagok, akiknek csak az írását ismerem, de legnagyobb sajnálatomra még nem sikerült személyesen is találkoznunk. Minden bizonnyal tartogatunk még egymás számára kellemes meglepetéseket.
8. Bolváry Gabitól és Szitás Attilától, mint e csoportosulás kívülálló barátaitól, s mint szakértő érintett egyéniségektől, kérdezem tőletek, szerintetek mi az oka, hogy hazánkban nincs akkora kereslet a Tinta-Klub által is preferált misztikus irodalomnak? És így, kívülről nézve, vajon láttok-e lehetőséget abban az igyekezetben, amit például a Tinta-Klub is a zászlajára tűzött?
Szitás Attila: – Sok válasz is kínálkozik erre a kérdésre, kezdve az emberek ingerküszöbének kitolódásától, a bizalmatlanságig, amit magyar írók ellen táplálnak, és habár ezek valós problémákként merülhetnek fel, szerintem mégsem ez a mi kis országunk legfőbb gondja. Sokkal inkább az igénytelenség elterjedése – felesleges médiumokat, műsorokat, újságokat sorolnom –, és ezzel párhuzamosan a véleménynyilvánítás szabadságával élő, és azt leginkább sárdobálásra használó "megmondó-emberek" elszaporodása. Magyarországon (és nem mellesleg, az egész világon) az olvasás is elvesztette már régi fényét, nem véletlen tehát, hogy az egy szűkebb réteghez szóló misztikus irodalom még nehezebben tud talpon maradni. Bolváry Gábor: – Mindenképp azt kell hogy mondjam: látok a Tinta-Klubban és a hasonló tömörülésekben lehetőséget. De mindezek csak úgy működhetnek rendesen, ha mindenki segíti a másikat, és nem gáncsolja ki az előrejutásban a partnerét. Érdekes dolog, hogy a ma szépirodalomnak titulált alkotások többségében található valamiféle fantasztikum, mégis a szórakoztató és fantasztikus irodalomnak tartott műveket nem tartják elismerendőnek. De kellő kitartással, erővel és minőségi alkotásokkal, ezen lehet változtatni – erre van szüksége a Tinta-Klubnak is. Mindenesetre érdekes, hogy ez a fajta művészet és irodalom az – ez a „kukaműfaj” az –, melynek képviselőit mindenki ismeri és rendszeresen olvassa is.
Kovács Péter: – A Tinta-Klub mindenképpen hozzájárult ahhoz, hogy az idén többen olvassanak misztikus irodalmat, mint egy évvel ezelőtt. Saját berkein, ismeretségi körein belül – lehetőségeihez képest – mindegyikünk tett azért, hogy ismertebbé tegyük egyrészt szövetségünket, másrészt az általunk képviselt irodalmat. Azt gondolom, ezen a téren joggal könyvelhetünk el sikereket. Hozzátenném azonban azt is, hogy ezek az eredmények csak az első lépéseink voltak, hiszen az elmúlt évben a Tinta-Klub maga is szerveződés alatt állt. Hazudnánk, ha azt állítanánk, minden problémamentesen, simán ment. Szembesültünk buktatókkal, bizonyos dolgokat át kellett értékelnünk, meg kellett változtatnunk. Mára új tagokkal bővültünk, elkészült a honlapunk, támogatóink is akadnak. A Pirkadatra várva című kötet elég jó kritikákat, véleményeket kapott, volt már író-olvasó találkozónk, és minden nagyobb – a Tinta-Klubot is érintő – rendezvényen képviselve vagyunk. Mindent összevetve azt gondolom, sikeres évet tudhatunk magunk mögött. John Cure: – Egyetértek Petivel, azonban a megalakulást követő első évben érezhető statisztikai változást nem lehetett elérni és a műfaj iránti érdeklődést sem lehetett olyan mértékben növelni, ahogy szerettük volna. Talán nem is volt ilyen célunk az első évre. Tudtuk, hogy egy hosszú és nehéz misszióba kezdünk, aminek most az elején járunk. Ebben a szakaszban a figyelmet kell minél inkább magunkra irányítani. Az biztos, hogy ahol alkotóink felbukkannak, ott szíveket nyernek a műfajnak és e küldetésnek egyaránt.
FWS: – Annyi bizonyos, hogy könyv, nem is kevés. Azt vallom, hogy minden író elsősorban szenvedélyes olvasó kell legyen, és ezt a szeretteim is tudják rólam, szóval könyvekben idén sem fogok hiányt szenvedni. Meg persze ők sem, hiszen én is könyvesboltba megyek először, ha ajándékozni szeretnék. Az meg, hogy milyen műfajú könyvekről van szó, majd kiderül a fa alatt… Cornelius: – Személy szerint biztos vagyok benne, hogy nálunk nem horror könyv lesz az ajándék. Az utóbbi években sokkal inkább a misztika és a fantasy felé fordult az érdeklődésem, de nem vetem meg a szépirodalmat sem, szóval nagyobb az esélye, hogy az ajándék ezen témakörök valamelyikéből kerül ki. NI: – Azt hiszem, senkit sem fogok meglepni azzal a „szenzációs” bejelentéssel, hogy Karácsonykor is dolgozni fogok, meg december 31-én, meg január 1-én is… De nem kell követni a példámat, elvégre nem mindenki munkamániás. Ami pedig a fenyőfát illeti: feleségemmel már hosszú évek óta nem vásárolunk kivágott fát azért, hogy aztán a meleg szobában haldokoljon heteken át. Éppen ellenkezőleg, Karácsonykor, amikor mások fákat gyilkol(tat)nak, mi vásárolunk egy gyökeres, földlabdás fát és elültetjük az udvaron vagy a kertben. Szeretnénk elérni, hogy ahány karácsonyunk volt, később annyi növekvő szép fenyő legyen a házunk közvetlen közelében is. Ezek egész évben emlékeztetnek bennünket a karácsonyra, és az életpártiságra. Sidi: A hagyományos klisék helyett lehet másképp is ünnepelni. Kinek mi a fontos. Ami a horrort illeti, nekem nincs okom panaszra, írótársaim frissen megjelent írásai a Tinta-Klub virtuális fenyőfája alatt gondoskodnak az „ünnep”-napi adagról. Szlobo: – Én személy szerint szűk családi körben töltöm majd az ünnepet,úgy,ahogy eddig is, tehát nem tervezünk túl nagy felhajtást. Igen, lesz „horror”-könyv is a fa alatt, de nálam a Karácsony nem erről fog szólni, hiszen vélhetőleg akkor is az ünnep hangulatához sokkal jobban illő, aranyos téli mesémet írom majd; azt, amit nemrég kezdtem el, és melyet jövőre szándékozom kiadni, csakúgy, mint a már említett önálló novellás kötetemet. Mansfield: – A legjobb motorra is ráfér egy kis pihenő. Ez történik most. De csak azért, hogy jövőre újult erővel vessük bele magunkat a munkába, hiszen még sok minden vár a Tinta-Klubra. Most azonban egyetlen feladatunk van: megállni egy pillanatra a legszebb ünnepen. És békés Karácsony, sikeres Újévet kívánni mind egymásnak, mind pedig minden kedves Olvasónknak, aki velünk tartott, és megszeretett bennünket.
Utolsó hozzászólások