Tudom, tudom, alaposan megkéstem ezzel a beszámolóval, de hát ez van, ha az ember olyan elfoglalt (értsd: lusta), mint amilyen én vagyok... Rájöttem, hogy az új esztendőben még semmit sem írtam a blogra, és hát szó mi szó, röstellem is a dolgot. Most meg épp tanulnom kéne, de azért is írok pár sort.
Az a pár sor meg akkor legyen a beszámoló, mert ugye 2007. december 20-án itt járt nálunk Lőrincz L. László, a magyar krimiírás nagy öregje (persze amellett, hogy sci-fi íróként is kitüntették, és tudományos munkássága is jelentős, ja és az ifjúsági regényeiről sem feldkezhetünk meg), hogy a Családi Könyvklubban dedikálja legújabb regényét, melynek címe Thumo - A szrinpók völgyében. Jó kis vaskos olvasmány, két kötetes, és újból Tibet varázslatos földjére kalauzolja az olvasót, ahogy azt tette a legelső Leslie L. Lawrence könyvben is (Sindzse szeme, 1983).
A lényeg, hogy iszonyat sokan voltak. A dedikálás 16:00-kor kezdődött, én meg pontban 16:37-kor érkeztem oda, eléggé idegesen, mert attól féltem, hogy LLL esetleg már ott sem lesz. Na, ha valamitől biztosan nem kellett tartanom, akkor ez volt az. A bolt előtt még mindig őrült hosszú volt a sor: gyerekek, kamaszok, apukák és nagymamák, szóval minden korosztály képviseltette magát. Viszont én voltam az egyetlen, aki egy egész utazótáskányi könyvet hozott dedikáltatni (szám szerint 23-at, a kétköteteseknek csak az első részét, a huszonnegyediket meg a helyszínen vettem meg). Eléggé izzasztó és idegtépő volt a sorban állás (-ülés), de azért már előre örültem, mert két évvel ezelőtti találkozásunk óta tudtam, hogy Lőrincz úr elképesztően nyitott, mosolygós, viccelődő ember, aki örömest leáll beszélgetni az olvasóival szinte bármiről.
Nagyjából fél órán keresztül sodródtam a tömeggel, aztán végre odaértem. Az utazótáskányi könyv láttán egy kicsit sem jött zavarba, kedves mosolyt eresztett felém, és javasolta, hogy várjuk még meg a mögöttem álló 4-5 személyt, és utána essünk neki a csomagomnak.
Mielőtt bármit is aláírt volna, átnyújtottam neki egy dedikált példányt a Naplementéből, mire ő széles vigyorral felnézett rám, és azt kérdezte: "Szabolcs?"
Ez az ember mindig tartogat meglepetéseket a tarsolyában. Innentől kezdve pedig nagyjából negyed órán keresztül azt játszottuk, hogy én kivettem egy könyvet, ő aláírta, a már dedikált példányokat két külön oszlopba rendeztem, és közben beszélgettünk. Természetesen főleg az írásról, a reklámról, a magyar nyelvű írók helyzetéről, és szóba került a tavaly decemberi "botránya" is, mely szerint egy plagizált borító miatt hetvenezer példányt bezúzattak a könyvéből, és ezért kellett új borítóval ismét kiadni. Ezt leadta a TV is, meg számtalan netes és nyomtatásban megjelenő újság/magazin, ő meg nevetve elmesélte a valódi sztorit: "Be akarták zúzatni. De hogyan zúznánk be olyan könyveket, amiket már eladtunk?" Az érdeklődés meg olyan nagy volt, hogy 10 ezer példányt kellett utánnyomtatásban kiadni, persze azt már az új borítóval. "Kicsit morbid, de azt kívántam, bárcsak minden könyvem megjelenésekor beperelnének!" - mondta nevetve. Tízezer plusz példány, uramatyám!!! Eszembe jutott, vajon mikor fog megjelenni valamelyik könyvemből össze-vissza tízezer… :)
Aztán nagy nehezen visszapakoltam a bőröndbe, elkattant a régóta áhított közös fotó, kezet ráztunk, és megbeszéltük, hogy e-mailen értekezünk. Szép nap volt. Vigyorogva mentem haza.
Még az sem szeghette a kedvemet, hogy a könyveket vissza kellett rendezni a polcba...
És íme, két krimiíró, a Mester és a tanítvány (hehe):
Az a pár sor meg akkor legyen a beszámoló, mert ugye 2007. december 20-án itt járt nálunk Lőrincz L. László, a magyar krimiírás nagy öregje (persze amellett, hogy sci-fi íróként is kitüntették, és tudományos munkássága is jelentős, ja és az ifjúsági regényeiről sem feldkezhetünk meg), hogy a Családi Könyvklubban dedikálja legújabb regényét, melynek címe Thumo - A szrinpók völgyében. Jó kis vaskos olvasmány, két kötetes, és újból Tibet varázslatos földjére kalauzolja az olvasót, ahogy azt tette a legelső Leslie L. Lawrence könyvben is (Sindzse szeme, 1983).
A lényeg, hogy iszonyat sokan voltak. A dedikálás 16:00-kor kezdődött, én meg pontban 16:37-kor érkeztem oda, eléggé idegesen, mert attól féltem, hogy LLL esetleg már ott sem lesz. Na, ha valamitől biztosan nem kellett tartanom, akkor ez volt az. A bolt előtt még mindig őrült hosszú volt a sor: gyerekek, kamaszok, apukák és nagymamák, szóval minden korosztály képviseltette magát. Viszont én voltam az egyetlen, aki egy egész utazótáskányi könyvet hozott dedikáltatni (szám szerint 23-at, a kétköteteseknek csak az első részét, a huszonnegyediket meg a helyszínen vettem meg). Eléggé izzasztó és idegtépő volt a sorban állás (-ülés), de azért már előre örültem, mert két évvel ezelőtti találkozásunk óta tudtam, hogy Lőrincz úr elképesztően nyitott, mosolygós, viccelődő ember, aki örömest leáll beszélgetni az olvasóival szinte bármiről.
Nagyjából fél órán keresztül sodródtam a tömeggel, aztán végre odaértem. Az utazótáskányi könyv láttán egy kicsit sem jött zavarba, kedves mosolyt eresztett felém, és javasolta, hogy várjuk még meg a mögöttem álló 4-5 személyt, és utána essünk neki a csomagomnak.
Mielőtt bármit is aláírt volna, átnyújtottam neki egy dedikált példányt a Naplementéből, mire ő széles vigyorral felnézett rám, és azt kérdezte: "Szabolcs?"
Ez az ember mindig tartogat meglepetéseket a tarsolyában. Innentől kezdve pedig nagyjából negyed órán keresztül azt játszottuk, hogy én kivettem egy könyvet, ő aláírta, a már dedikált példányokat két külön oszlopba rendeztem, és közben beszélgettünk. Természetesen főleg az írásról, a reklámról, a magyar nyelvű írók helyzetéről, és szóba került a tavaly decemberi "botránya" is, mely szerint egy plagizált borító miatt hetvenezer példányt bezúzattak a könyvéből, és ezért kellett új borítóval ismét kiadni. Ezt leadta a TV is, meg számtalan netes és nyomtatásban megjelenő újság/magazin, ő meg nevetve elmesélte a valódi sztorit: "Be akarták zúzatni. De hogyan zúznánk be olyan könyveket, amiket már eladtunk?" Az érdeklődés meg olyan nagy volt, hogy 10 ezer példányt kellett utánnyomtatásban kiadni, persze azt már az új borítóval. "Kicsit morbid, de azt kívántam, bárcsak minden könyvem megjelenésekor beperelnének!" - mondta nevetve. Tízezer plusz példány, uramatyám!!! Eszembe jutott, vajon mikor fog megjelenni valamelyik könyvemből össze-vissza tízezer… :)
Aztán nagy nehezen visszapakoltam a bőröndbe, elkattant a régóta áhított közös fotó, kezet ráztunk, és megbeszéltük, hogy e-mailen értekezünk. Szép nap volt. Vigyorogva mentem haza.
Még az sem szeghette a kedvemet, hogy a könyveket vissza kellett rendezni a polcba...
És íme, két krimiíró, a Mester és a tanítvány (hehe):
Utolsó hozzászólások