Egy elfüggönyzött, sötét házban élt egy külvárosi utcában. Tökéletes lakhely volt ez számára. Az állandó csend, a félhomály és a magány lehetővé tették, hogy kiürítse gondolatait, és agyából kinyúló, láthatatlan csápjaival turkáljon a jövő történései közt.
Sokan úgy gondolják, a jövendöléshez kártyára és üveggömbre van szükség, de minimum cigánynak kell hozzá születni – ő tudta, hogy mindez csak a cirkusz része, hazug marhaság. Neki csak csend és sötétség kellett, hogy senki és semmi, még csak egy eltévedő, kósza fénysugár se zavarhassa meg a gyakorlását. Családalapításról nála szó sem lehetett, elvégre egy asszony vagy – neadjisten – egy gyerek olyan zavart keltene a gondolataiban, hogy annak beláthatatlan következményei lennének!
A szőnyeg kellős közepén ült, törökülésben, körülötte illatos gyertyák és füstölők. Lélegzetét lelassította, testét ellazította, hogy a rítus a lehető legtökéletesebben mehessen végbe.
Órák múltán megtörtént a csoda: látott! Látta a jövőt, és cselekednie kellett! Csak amikor felállt, vette észre, hogy a hosszú transzállapot alatt maga alá vizelt, ám ez most nem tudta érdekelni. A küldetése sokkal fontosabbnak bizonyult!
Autóba vágta magát, és elhajtott a szomszédos városba. Az érzékei mutatták az utat. Sietett, nehogy elkéssen. Nemsokára feltűnt előtte a ház, amit nappalijában ülve látott. Lefékezett, kiugrott a kocsiból, becsöngetett. Egy középkorú nő nyitott ajtót. Kis kérdezősködés után megtudta, hogy egyedül van otthon – ezek szerint az álom igaz volt!
Tudta, ha elmondaná az igazat, a nő bolondnak nézné és nem engedné be a házába. Épp ezért azt hazudta, hogy leesett a vércukorszintje, rosszul van, és ha nem kap azonnal nagy adag cukrot, nemsokára meghal. A nő riadtan, de készségesen tárta ki az ajtót és vezette be a jövendőmondót a házba. Leültette a konyhában, majd besietett a spájzba cukorért.
A jövendőmondó akkor pillantotta meg a húsvágó bárdot az asztalon. Úristen, gondolta, hát minden passzol!
Amikor a nő visszajött, ő már meztelenül állt a konyha közepén, kezében a bárddal. Egy sikítás sem hangzott el, már le is sújtott, pontosan a nő koponyájának közepére. A bárd tökéletes fegyver volt, gond nélkül repesztette ketté az asszony fejét, mintha az csak görögdinnye volna. Amikor a test már mozdulatlanul feküdt a hideg, csempézett padlón, a látó megfordította a szerszámot (másik oldalán húskloffoló kapott helyet), és addig ütötte a nő koponyáját, amíg felismerhetetlen, erősen szagló masszává nem vált.
Megmosdott, felöltözött és fütyörészve, nyugodt tempóban vezetett hazáig. Sokadszor bizonyosodott meg arról, hogy a jövő előre meg van írva, és azt már senki sem változtathatja meg. Rendkívüli büszkeség töltötte el, és boldogságában elsírta magát.

2008. június 5.
Kisudvarnok