Prológus
Norman Harding bombaként robbant be az olcsó hotelszobába, és még azzal a mozdulattal, ahogy átugrotta a küszöböt, bevágta maga mögött az ajtót. A kulcsot kétszer is elfordította a zárban, aztán fogta az egyik rozoga széket, és a gombkilincs alá támasztotta.
A telefon a kis éjjeliszekrényen állt. Harding letérdelt mellé, és emlékezetből tárcsázta a számot. Az idegesség jobban megizzasztotta, mint a perzselő napsütés, ujjai majdnem lecsúsztak a telefon gombjairól.
A telefon a kis éjjeliszekrényen állt. Harding letérdelt mellé, és emlékezetből tárcsázta a számot. Az idegesség jobban megizzasztotta, mint a perzselő napsütés, ujjai majdnem lecsúsztak a telefon gombjairól.
– Ön külföldi telefonszámot tárcsázott – szólalt meg egy nyugodt női hang. – Kíván R-beszélgetést folytatni?
– Nem, az istenért, nem! – ordított türelmetlenül Harding, és a felesleges várakoztatás most óráknak tűnt számára. – Csak kapcsolja gyorsan, az egészet fizetem!
Aztán rájött, hogy nem intézheti el ennyivel, mivel egy előre felvett szöveget hall vissza. Az automata nyugodt hangon, ráérős tempóban közölte az instrukciókat, majd végre kinyögte, hogy Hardingnak a hármas gombot kell megnyomnia.
A másik oldalon hetedszer csengett ki a készülék, de senki nem vette fel. Harding úgy érezte magát, mintha mindenki elhagyta volna.
Még az Isten is…
Utolsó hozzászólások