Bizonyára kevesen vannak, akik ne hallottak volna még Ötziről, az ötezer éves, jégbefagyott emberről. A mindmáig legszebb állapotban fennmaradt ősemberről beszélünk, akit a kilencvenes évek során találtak Ötzalban, az Olasz-Osztrák határon, s az első vizsgálatok során kimutatták, immáron öt évezredes tetemről van szó. Később aztán alaposabban is megvizsgálták Ötzit, és egészen személyes dolgokat sikerült róla megtudniuk. Az egyik ilyen, hogy bár vadászó hordába tartozott, ő maga nem nagyon vehetett részt a vadászatokon, hiszen izomsorvadásban szenvedett. Társai azonban így sem hagyták magára: hordágyra fektették, és szorgalmasan szállították őt magukkal. Tehát megállapíthatjuk, izomsorvadásos beteg már ötezer évvel ezelőtt is élt földünkön…

Az utcát járom négykerekű trónommal, és akarva-akaratlanul, szinte minden sarkon eszembe jut Ötzi. Ötezer év eltelt, s mi már az Európai Unió tagjaként verhetjük mellünket, de a mozgássérültek utcai- és tömegközlekedését még mindig nem sikerült megoldanunk… Ja, hogy kivételes helyeken vannak már alacsony, lépcsőtlen buszok? Ennek ellenére a nyáron mégsem tudtam eljutni busszal Érsekújvárra és vissza, de sehova máshova sem, na vajon miért? És hogy százból egy épület lépcsőjén van már tolószékes-felvonó? Na és ha én mondjuk a maradék kilencvenkilencet szeretném meglátogatni?

Egyedül már ki sem merészkedem a városba, de olyankor is könnyen érhetnek meglepetések, ha egy jó kondícióban lévő barátommal rójuk a szmogbűzös utcákat. Néhol még ma is olyan magas járdaszegélyekkel találkozunk, hogy még segítséggel is csak nehezen jutunk fel a járdára. A közintézmények bejáratánál ismét csak kellemetlen helyzet áll elő: lépcsősor, de kerekesszékes (vagy épp babakocsis) feljáró sehol. Utunkba kerülnek olyan lépcsők is, melyek mellett ugyan ott van a feljáró, viszont már a használhatatlanságig elhanyagolt állapotban: akkor már biztonságosabb a lépcsőn közlekedni!

Sok helyen ütközhetünk még hasonló akadályokba, de cseppet sem kevésbé bosszantó dolog, ha a bejáratokat túl szűkre szabják (vajon ezen is pénzt spórolnak meg?). Nemrég barátaimmal egy hotelben szálltunk meg. Volt ugyan lift, de odáig először egy kanyargós lépcsőn kellett  felküzdenünk magunkat, és amikor a lifthez értünk, akkor érkezett a követlező meglepetés: nem férünk be, mivel túl szűkre szabták! Nagy nehezen megoldottuk, míg feljutottunk az emeletre, és még a szobánkba is sikeresen beértünk, aztán ismét csak akadályokba ütköztünk: a mellékhelység ajtaja ismét csak szűk… Szinte már burleszkbe illő volt a helyzet, na de hát ne is csodálkozzunk, hiszen az EU-tagság követelménye az, hogy viccesek legyünk, nem pedig hogy könnyebbé tegyük polgáraink életét.

A végére akkor a legviccesebb szituációt se hagyjuk ki! Pár éve hatalmas pénzeket fektettek bele, hogy a dunaszerdahelyi termálfürdőt szépen felújítsák. Amikor készen lettek, az újságok hatalmas címmel hirdették: GONDOLTAK A MOZGÁSSÉRÜLTEKRE IS! Ennek nagyon örültem, és az első adandó alkalommal ellátogattam barátaimmal egy kellemes lubickolásra. A tolószékes feljárón gond nélkül megérkeztünk a kasszához, megvettük a jegyeket, aztán tovább is mentünk…­ volna! A másik oldalon ugyanis kizárólag lépcső van. Könyörgöm, ez mit jelentsen?! Az újabb nagy költségvetésű viccet? Ha igen, hát elég nagy a csattanója (feltéve, hogy valaki legurul rajta).

Nos, hogy miért említettem Ötzit? Mert ugyan felderítettük a mélységek titkát, meghódítottuk a világűrt, darabjaira bontottuk az atomot, de Ötzi problémáját még máig sem tudtuk kiküszöbölni: az utcák még mindig kellemetlen meglepetéseket tartogatnak számunkra. Úgy is mondhatnám, Ötzi forog a sírjában…