Francis W. Scott

Már majdnem el is felejtettem, hogy van egy videóm a YouTube-on, amivel órákig pepecseltem annak idején. A videó a Black Sabbathról szól, és azt tárja fel mindenki előtt, hogy hogyan is történtek a dolgok valójában. Az újságok, könyvek és weboldalak összehordanak mindenféle baromságot meg hatszázhetvennyolc énekesváltást, valami megmagyarázhatatlan okok által vezérelve. ÉN ott voltam, ÉN tudok mindent, és megelégelve a hazudozást, ezennel kitálalom a valóságot. Egyszerűbb, mint gondolnátok!
Íme:

Találtam egy érdekes cikket a Bumm.Sk portálon, ami arra világít rá, hogy az olvasásnak gyógyító hatása van. Ezek szerint mi, bibliofilek és grafománok elvileg makkegészségesek vagyunk. Legalábbis lelkileg.

"Andrea Bolognini olasz pszichiáter 10 évvel ezelőtt kezdett könyveket felírni gyógyszerek helyett vagy mellett olyan pácienseinek, akik különböző problémák miatt enyhe depresszióban szenvednek, valamint azoknak, akik az átmeneti kor - serdülés, menopauza, öregedés - tipikus válságait élik át."

Én mindig mondtam, hogy olvassatok sokat, de nem hallgattatok rám! Most aztán leshetitek depresszív mélységeitekből az én kicsattanó jókedvemet! :)

A teljes cikk szövege ITT olvasható.

Ma délután gyakoroltam itthon az éneklést, azon belül is a fejhangon visítozós őrültségeket. Aztán felvettem egyet, amit a Getshemane alapjára nyerítettem, hogy visszahallgassam magam. Aztán kerestem hozzá egy képet, és örömködés gyanánt csináltam belőle egy 22 másodperces videót, csak úgy magamnak. Végül feltettem a YouTube-ra, éljenek a hetvenes évek felkiáltással!:)

Íme:
 

Az ígért hó végi híradás ezúttal hamarabb jött össze, bár valószínűleg augusztus vége is tartogat majd egy-két újdonságot.

• Összejött a prágai tanulmányút a Sub Rosa megírásához, így jövő héten négy teljes napot az Arany Városban töltök az idősebb öcsém és egy régi barátom társaságában. A könyv írását addig felfüggesztem, de jó hír, hogy a cselekmény váza már teljesen kész van, és négy fejezet (alapbeállításokkal 40 oldal) már megírva pihen a számítógépemben. A tanulmányútról fényképes beszámoló is készül majd.
• A prágai utazásig a Cosa Nostra című regényen dolgozom, átlagosan kétnaponta készül el egy teljes fejezet. A történet a 20. század első felében játszódik, és egy olasz-amerikai férfiról szól, aki hivatalosan magándetektívként dolgozik, de a több pénz, a jobb megélhetés érdekében a helyi maffiának is besegít verőemberként. A könyv azt mutatja be, a főszereplő miként próbál egyensúlyozni az igazság és a bűnözés határán, és olyan alapvető kérdéseket vet fel, hogy vajon van-e jó és rossz oldal, vajon el lehet-e választani a kettőt egymástól. A Cosa Nostra várhatóan november végén jelenik meg, hogy decemberben már ott díszeleghessen a lehető legtöbb karácsonyfa alatt. (Hehe!)
• További hírek: a Hóhér még mindig lektornál van, még mindig készül a borító és a belső illusztrációk, és még mindig valószínű, hogy szeptember végén jelenik meg. A Nagyvárosi meséket illetően sem változott a helyzet, türelmesen várunk tehát szeptember végéig. A Sivatag Szeme második és a Naplemente első kiadása még mindig kapható, akit érdekel, jelentkezzen bátran (franciswscott@gmail.com).

Könyvhírek legközelebb augusztus végén jönnek.

Sir Walter Scott, a romantika irodalmának egyik legkiemelkedőbb alakja ma lenne 237 éves.

Scott Edinburgh-ban született, 1771. augusztus 14-én, skót nemesi családban. Apja nyomdokaiba lépve jogot tanult, majd ő is ügyvédnek állt, miközben fáradhatatlanul tanulmányozta az irodalomtörténetet, eleinte főleg annak balladaköltészeti vonulatát. Első kötete 1799-ben jelent meg, bár ezt még nem ő írta: egy népballada-gyűjteményről van szó.

Évekig írt verseket, majd a komoly vetélytársnak számító Byron felbukkanásakor elfordult a költészettől, és új műfajban, a prózában próbálta ki magát. Irányváltása több mint sikeres volt, hiszen történelem iránti érdeklődésének köszönhetően egy új műfajt sikerült alkotnia: a történelmi regényt. A legtöbb klasszikus íróval ellentétben ő már életében is rendkívül sikeresnek számított, a történelmi regény műfaja szinte egyik pillanatról a másikra az olvasóközönség kedvence lett. Az 1800-as évek elején a legolvasottabb és legjobban kereső írók közt tartották számon, bár dr. Voinovich Géza tanulmánya szerint "senkinek sem volt több olvasója és senkit sem fizettek jobban".

Alábbi cikk eredetileg a Tinta-Klub Agóra című sorozatának negyedik részeként látott napvilágot. A sorozat célja egyébként az volt, hogy a már tapasztaltabb szerzők (tehát hivatalosan még amatőrök - vagy félamatőrök -, viszont már jelent meg tőlük ez-az, és megtapasztaltak már a saját bőrükön elég sok mindent) megpróbálnak valamiféle irányt mutatni, jó tanácsokat adni a náluk fiatalabb, kezdő íróknak. Az én cikkem témája a jegyzetelés volt, ugyanis én ebben különösen lelkiismeretes vagyok. Sokféle jegyzetelési forma létezik, még én sem tartom magam egyféléhez, de erről majd később is fogok szólni egy-két postban (a címből már kiderülhetett, hogy egy kisebb sorozatféléről volna itt szó). Alább azt a formát olvashatja a tisztelt nagyérdemű, amit én a Naplemente és A Sivatag Szeme című regényeimnél alkalmaztam, és akkor nagyon beváltak. Tessék:

Most lehet, hogy sokan sárral fognak dobálni, de őszintén megmondom, nekem A Keresztapa trilógia óta egyetlen maffiafilm sem tetszett úgy istenigazából. A Sebhelyesarcú, a Volt egyszer egy Amerika, az Aki legyőzte Al Caponét vagy a Carlito útja sem változtatott azon a meggyőződésemen, hogy A Keresztapát nemcsak felülmúlni, de utolérni sem lehet. A Fedőneve: Donnie Brasco mintha már megvilágította volna az alagút végét, de az a megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan valami ebből is hiányzott. Senki ne értsen félre, elismerem és egyet is értek azzal, hogy az imént felsorolt filmek nagyszerű és időtálló alkotások (az Aki legyőzte... talán kissé kilóg a sorból a hősködő western-jellegével), nem is ezzel van a baj. A baj azzal van, hogy én azt az érzést akartam átélni egy másik filmmel is, mint amit A Keresztapa adott (és ad) nekem. Sosem gondoltam volna, hogy ezt egy tévésorozattól fogom megkapni. Igen, megtaláltam. A megoldás a Maffiózók!

Épp hogy beleférünk még a júliusba, de az utolsó pillanatban sikerült összelapátolni az ehavi könyvhíreket. Szóval, ami megtörtént:

• A hónap legelején elkészült a Nagyvárosi mesék, azaz pontot tettem a tizenötödik novella végére is. Felkerestem a Lilium Aurum kiadót, ma kaptam választ: a kötetről a szeptemberi gyűlésen döntenek, úgyhogy addig türelmesen várok. Aki kíváncsi a fülszövegre, írjon e-mailt, szívesen megosztom vele.
• A Sub Rosa munkálatai folyamatosan zajlanak, immár nem csak jegyzetelés terén, de elkészült az első két fejezet is (mindkettő hajnali 2 és reggel 6 között született). A stílusa kissé retrós, mivel minden fejezetszám alatt egy apró betűs részben olvasható majd, hogy mi történik az adott fejezetben. Lehet, hogy van valami szakszerű elnevezése (alcím?), én mindenesetre nem tudok róla.
• Lektornál a Hóhér! A mai napon készültem el a végleges szövegkorrektúrával, úgyhogy a kéziratot megkapta Póda Erzsébet, aki az eddigi regényeimet is lektorálta. Somogyi Előd már két rajzzal készült el a megbeszélt tízből. Ha a Jó Ég is úgy akarja, szeptemberben nyomdába kerül a könyv!
• Még kapható A Sivatag Szeme! Aki szeretne egy névre szólóan dedikált példányt a könyvből, az jelentkezzen e-mailben a franciswscott@gmail.com címen!

A következő híradás augusztus végén várható.

Húsz éves lettem én,

meglepetés e bejegyzés,

csecse-becse!

A mai napon, 14:50-kor megszűntem tizenévesnek lenni. Furcsa ez kissé, és teljesen más érzés tölt el most, mint eddig bármelyik születésnapomon. Visszagondoltam az utóbbi húsz évre, és hol mosolyogtam, hol meg gombóc nőtt a torkomban. Történt egy s más, kaptam hideget és meleget egyaránt, de az igazság az, hogy szeretem ezt az életet, és nem cserélném el senkiére. Köszönöm a szüleimnek, hogy megszülethettem, hogy felneveltek és szerettek, és köszönet illeti a testvéreimet, a barátaimat, a tanáraimat... Köszönöm az íróknak azt a sok-sok könyvet, melyek állandóan formálták (és formálják jelenleg is) személyiségemet, és melyek arra az ösvényre tereltek, melyen jelenleg is gördülök. Köszönöm a Csak Van zenekarnak, zenésztársaimnak és legjobb barátaimnak, hogy kikupáltak az ok nélkül lázadó kamaszkorból, és hogy segítettek megvalósítani egy álmot.  Szeretlek benneteket!

Végül pedig, de nem utolsó sorban, nagy köszönet illeti a LEGO céget!:)

Kedves Olvasóim! Örömmel jelenthetem, hogy csaknem egy teljes év után felkerült honlapomra a Képtár menüpont első verziója, vegyes képekkel (otthon, koncerten, író-olvasó találkozón stb.). Remélhetőleg idővel bővülni is fog a galéria, ezután természetesen már tematikusan rendezve.

Pár napon belül jönnek a júliusi könyvhírek. Jelenleg még egy nagyon fontos válaszra várok, amint azt megkaptam, azonnal jelzek. Szép napokat!